Sertéskaraj avokádós-pomeló salátával

Ebben a receptben a saláta a lényeg, mert egymagában is nagyon finom, de husok mellé is tálalhatjuk. A semleges ízü avokádó egy jó alapanyag, a pomeló ugyszintén, a vörösbabbal pedig színesebbé tettem.
Sertéskarajt sütöttem mellé, rövid karajból.

Hozzávalók:

  • 1/2 pomeló
  • 2 avokádó
  • 1 kisebb lilahagyma
  • 20 dkg. vörösbab (konzerv)
  • 1 citrom
  • 1 k.kanál só
  • bors
  • 6 szelet rövid karaj
  • 4 gerezd fokhagyma
  • 1 ág friss rozmaring
  • só, bors, pirospaprika
  • olaj a sütéshez

A karajszeleteket bevagdossuk, és befüszerezzük, sóval, pirospaprikával, borssal.
Serpenyöbe olajat hevítünk, melybe  4 gerezd zúzott fokhagymát dobunk, és egy ág rozmaringot, a karaj mindkét oldalát hirtelen kisütjük, kb. 3-3 percalatt.
Lényeg, hogy nem szabad túlsütni, mert akkor kiszárad, az amugy is száraz, sovány hús.
A salátához a pomelót kifilézzük, az avokádót meghámozzuk, majd kockákra vágjuk.
A babot többszörösen átmossuk, ha konzervet használunk, majd jól lecsöpögtetjük.
A lilahagymát vékony szeletekre vágjuk.
Egy nagy tálba összerakjuk öket, a citromot kicsavarjuk, ráöntjük a levét, borsozzuk, sózzuk, összeforgatjuk.

pomelo

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s