“Ez a hónap az ünnep. Mintha mindig harangoznának, nagyon messze, a köd és a hó fátylai mögött.
Gyermekkorunkban e hónap első napján árkus papírra, kék és zöld ceruzával, karácsonyfát rajzoltunk, karácsonyfát, harmincegy ággal. Minden reggel, dobogó szívvel, megjelöltük, mintegy letörtük e jelképes fa egyik ágát. Így közeledtünk az ünnep felé.
E módszerrel sikerült a várakozás izgalmát csaknem elviselhetetlenné fokozni.
A hónap közepe felé, amint közeledett az ünnep, már állandóan lázas voltam, esténként félrebeszéltem, hideglelős dadogással meséltem dajkámnak vágyaimról. Mit is akartam? Gőzvasutat és jegylyukasztót, igazi színházat, páholyokkal, színésznőkkel, rivaldafénnyel, sőt valószínűleg kritikusokkal és azokkal a szabónőkkel is, akik megjelennek a főpróbákon, és rosszakat mondanak a darabról. Ezenfelül lengyel kabátkát akartam, továbbá Indiát, Amerikát, Ausztráliát és a Marsot.
Mindezt persze selyempapírban, angyalhajjal tetézve. Egyáltalán, gyermekkoromban mindig a világegyetemet akartam, az életet, amely egyszerre volt bicikli, kirándulás a Tátrába, anyám zongorázása a sötét társalgóban, bécsi szelet, almás rétes és diadal összes ellenségeim fölött.”  (Márai Sándor: A négy évszak – December)

Ezek a sorok tökéletesen tükrözik a december varázsát, a várakozást.
Készülödünk, várakozunk.
Várjuk a karácsonyi csengö hangját, a beigli, a töltött káposzta illatát, a fehér, csillogó havat, a feldíszített karácsonyfát. Várjuk és keressük a gyermekkorunk elmúló világát, felidézzük a karácsonyokat, a régi boldogság élményt.
Èletünk tele van várakozással, az ember mindig várakozásban él.
Várakozunk a buszmegállóban, a hivatalban, várakozunk az orvosi rendelőben, várakozunk a dugóban.
Várakozunk a család ünnepére, a nyugdíj érkezésére, egy munkalehetöségre, a szabadságra, a távolból hazatérő gyermekre, a hiperaktiv gyermek nyugalmára, egy gyógyulásra. Várakozunk a szerelemre, egy megértö társa, egy csókra, egy mosolyra, egy elismerésre, egy facebook lájkra.
Várakozunk az álomképek, tervek megvalósulására, várakozunk egy boldogabb időszakra.
Most éppen arra várok, miközben írok, hogy megkeljen a Panettone tésztám, melyet már harmadjára kelesztek újra.
Várom majd a végeredményt!
Várakozás, és várakozás…amelyben ott látjuk sokak reményét, emberek gondolatát.
Az adventi várakozás, kicsit másabb, Jézus születését várjuk, ha hiszünk benne, bízunk benne, befogadjuk a szívünkbe talán könnyebb, sikeresebb a várakozás.
Kívánok mindenkinek boldog adventi ünnepeket, reményteli várakozást!